Sall László

Globál morál

Nálunk a Jézuska hozza az ajándékokat.

A történet további szereplői: Erik szomszéd, őt, ti,leghűségesebb olvasóim sem ismeritek. Én is alig. Két idegen, ők hozták Eriket. Fiatal pár, lány és fiú. Továbbá Erik rokonai (négyen) és két mentős. És egy másik szomszéd, aki muzulmán.

Tehát, nálunk a Jézuska hozza az ajándékokat, mondta Margitka, ugyanis nekem úgysem lenne annyi pénzem, hogy megvegyem mindazt, amit ő kért (de az is lehet - ez változó - a Télapótól). A biztonság kedvéért még megnézte a pénztárcámat, mennyi pénz van benne, hogy azt majd reggel újra ellenőrizhesse, ha megjött az ajándék…

Az időjárás: a megszokott göteborgihoz képest hideg. A történet második, befejező részében azonban már ismét enyhe, esős.

Táj: ennél fogva enyhén havas, mindenesetre benne van a tél (a Karácsony) ígérete.

Az időpont: este fél tizenegy.

A cselekmény: éppen a Duna tv hatórás híreit nézem az Interneten (az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél a változatnál). Néhány napja szélessávú hozzáféréssel rendelkezünk (többek között mondjuk ezért nincs, vagy nem lenne pénzem karácsonyi ajándékokra) !

Ám a híreket nem a hírek kedvéért nézem, igazából apukámnak kapcsoltam be, hátha mondanak valamit Szaddamról...

Az elképzelés, mely családi hagyománnyá nemesült (a meglepetés !!!), hogy a Jézuska nem Karácsony estéjén jön hozzánk, hanem Karácsony estéjének reggelén. Így tudtuk eddig megoldani. Az idén, hogy Margitka "már" nyolcéves felmerült, hogy esetleg a fát díszítsük vele együtt s az ajándékok legyenek továbbra is meglepetés. Aztán ezt mégis elvetettük s maradt a régi bevált: majd segítenek a fiúk, meg apukám meg Jutka s hamar kész leszünk vele. Ez volt az elképzelés.

Jutka elvitte Margitkát lefektetni: olvasott neki s majd egyszer csak elaludtak. Margitka szerint én is le kellett volna feküdjek legkésőbb tízkor, hogy ne zavarjam a jézuskajárást... Az óra tehát fél tizenegy volt, a fiúk is ágyban már, az elképzelés szerint majd jönnek, már apu is alszik, ő is azonban majd jön, ha vége a híreknek, addigra Margitka is elalszik, amikor is egyszer csak:

- Helvete, mondom (ez annyit tesz: az ördögbe is, de szó szerint meg annyit, hogy pokol, ugyanis a svédek protestánsok - lutheránusok - s ők ha káromkodnak, akkor ők tőlem - tőlünk - katolikusoktól eltérően, ők nem felfelé, hanem lefelé káromkodnak: nem a fennvalót, hanem a lentit hívják "segítségül"). Helvete, szólal meg bennem egy hang, mintegy válaszul arra a két csengetésre, mely a bejárati ajtón keresztül mintegy a külvilág kiáltását hozza be a lakásba. Helvete, mondom s rohanok az ajtóhoz, hogy kinyissam s kinézzek, ki az, aki ilyenkor csenget be hozzánk, ráadásul kettőt, jó hosszan. Gondolom, már oda minden, Margitka, ha már el is aludt volna, erre biztos megint felébred ! Mikor alszik el ismét, mikor lesz ebből karácsonyfadíszítés ! Hozzánk valóban a Jézuska hozza majd, gondolom, de nem csak az ajándékot, még a fát is díszítheti, én már alig birok ébren lenni!

Kinézek, ott van Erik, ő csenget. Előfordult már máskor is, hogy becsengetett, mert nem tudta a kódot, amivel a lépcsőház ajtaját nyitja, máskor meg igen erősen ittas volt s haza kellett kísérni. De hogy Eriknek hívják, nem tudtam. Most is igen ittas volt. Az első pillanatban azt hittem, csak véletlenül csengetett épp hozzánk, s mikor beeresztettem a lépcsőházba a kaputelefon gombjának megnyomásával, vissza is akartam húzódni az előszobába, de akkor láttam meg a két fiatalt, akik csak annyit mondtak, elvesztette a kulcsait ! Az eset, Erik este, a klasszikus. Már legalább két napja volt távol lakásától, s nem találja a kulcsait, de hazatalált. Útközben elesett valahol s ez a fiatal pár talált rája. Elkísérték idáig s most tőlem várnak segítséget: telefonálhatnak-e. Kihoztam a hordozható telefont (ez a rendes hálózati telefonnak egy dróttalanított változata, igen praktikus) s felhívták a szolgálatos házmestert: kellene egy ajtónyitás: nyema problema, megadtuk a számomat, s néhány perc múlva telefonált egy lakatos, pár perc múlva itt van, hány zár van bezárva, mind a kettő, a biztonsági is ? 1800 korona (kb. 200 euro). Készpénzben s előre fizetve. Hát Eriknek a bukszája is elveszett s ez mégiscsak sok pénz, majd telefonáljon még, mondjuk, meggondoljuk ! Kérdezgetjük Eriket, hátha kiderül van-e még másnak is kulcsa a lakásához, nincs ! Eközben az ifjú hölgy elment a kocsmába, megnézni, nem maradt-e ott Erik kulcsa. Nem. Tovább tanakodunk, telefonál a lakatos, köszönjük, nincs pénz !

Nincs megoldás ! Közben a fiatal férfi bátorítja Eriket, semmi baj, majd találunk megoldást. Eriknek kezd fájni a gyomra, de annyira, hogy már alig bírja magát tartani. Mondom, lent a pincében van egy WC, hozom a kulcsot, ha kellene hánynia vagy ehhez hasonló. Erik közben mond egy-két dolgot. Próbálunk utánakérdezni, hátha találunk egy világos, tiszta összefüggő foltot az agyában, ahol megtaláljuk a kulcsot. Nem.

De most jön a másik szomszéd, Erik szomszédja, egy emeleten laknak. Aj, aj, aj már megint, Erik. Most tudom meg, hogy Eriknek hívják, meg azt is, hogy híres focista volt, meg játékvezető. Csak néhány éve iszik, mióta elvesztette feleségét. Még egyszer elmondjuk, amit eddig tudtunk, összefoglaljuk, s akkor a szomszéd azt mondja, telefonáljunk Ullanak. Tudod, mondja, Ulla meg Ove. Erik elhunyt feleségének nővére. Nem, mondja, Erik, ők nem is akarnak hallani rólam, nem lehet, nekik különben sincs kulcsuk, nem !

S ismét fáj Erik gyomra, könyörög, segítsünk rajta. A fiatal férfi, nyugtatja, segítünk. Dehogy, nem segít senki, mondja Erik ! Tudom, mit fogok csinálni, mosolyodik el Erik, megkérek valakit, vigyen el a pokolba ! (Na, ugye, mit mondtam nektek ?!) Ez már nekem is sok volt, s beleszóltam, ha bárki is tudná, hogyan lehet oda eljutni, már túl sokan lennének ott s neked úgysem jutna ott hely ! Ez nem nagyon tetszett neki, de rögtön másról beszéltünk már s a szomszéd elment, megpróbálja felhívni Ullat. Hozott egy banánt is, hátha attól elmúlik Erik gyomorfájása. Erik hajthatatlan, nem kéri.

Közben telt az idő, ott álltunk a lépcsőn, Erik már le is ült, eddig a fűtőtestnek támaszkodott, bementem, kihoztam egy olyan sátoralját, illetve hálózsák-aljat, ezt Erik alá tettük, ne a hideg kőlépcsőn üljön. Telt az idő, s lassan megtelt a lépcsőház is, mert közben megjöttek Erik rokonai is, négyen. Épp kilencen voltunk már a lépcsőházban. A család férfi tagjai, igen rossz szemekkel néztek Erikre, ő meg szegény örült ezeknek az embereknek, ennyi ismeretlen után néhány ismerős, talán mégiscsak barátságos arcot láthat. A férfiak rögtön cselekedni akartak, hol esett el Erik, hátha ott a kulcs, hozzak egy elemlámpát, menjünk nézzük meg. Sajnos nincs lámpám, nem baj, elmentek azok lámpa nélkül is. Elvitték a fiatal párt, mutassák meg, hol találták Eriket. Elköszöntem tőlük, (mintha tudtam volna, soha nem látom már őket) megköszöntem (én, mit köszöntem én meg ?), hogy segítettek s boldog karácsonyt kívántam nekik (talán lépcsőházigazdai minőségemben ?) !

A társaság egyik hölgytagja átvette az irányítást, az egészségügyben dolgozhatott, tapogatta Eriket, hol fáj, mit kell tenni: kórházba mégy Erik! Elkérte a telefonomat vagy odaadtam s már hívtuk is a 112-t (én tárcsáztam, ő pedig beszélt). Igen hamar jelentkeztek s a hölgy pár perc alatt el is intézte; úgy tűnt, a sok leépítés és takarékoskodások ellenére is, még mindig működik a svéd jóléti mechanizmus, máris jön a mentő, pár perc. Hova ? Karácsony estéje utca 14 (ezt ti, leghűségesebb olvasóim, ugye tudtátok ?). Hát nem jött. Ehelyett telefonált a központos hölgy s kérdezte, hogy van Erik, mert mégsem talált autót, de talán most, most már néhány perc múlva, fáj-e még neki, mondtam, fáj, hullámokban jön, most megint.

Megjött a társaság férfi tagozata ismét, kulcsot nem találtak. Ők most már percenként nyitották ki az ajtót, Erik minden alkalommal tiltakozott, hideg van, de ők annyira aggódtak s remélték minden percben, hogy megjön már az a mentő. S ekkor, két ilyen ajtónyitás közt, mindenki Eriket nézi, háttal az ajtónak, csak Erik lát ki igazán meg én, én ugyanis mögötte állok a lépcsőn s akkor azt mondja Erik, teljesen józanul, ezt még én is el tudnám vezetni ! Mindenki odapillant, megjött a mentő, elég volt már ebből a megaláztatásból, s még ők is elkapják: egy motor volt, egy mozgássérült háromkerekű kis járműve (járó-műve) ! Mindenki felkacagott s ekkor Erik megint elkezdte, nagyon fájt neki, a hölgyek már rábeszélték, hogy a mellkasa is fáj, ő meg rájuk hagyta, ők jobban tudják, s akkor a hölgyek mondták, nem lesz ennek jó vége, Erik, nem, mondta Erik, nem szabad többé oda menj, ígérd meg, de ígéret nem nagyon jött, valami morgás, amit a hölgyek jó jelnek vettek s akkor megjött a mentő. Kikísérték Eriket, mondtam vigye magával a kabátom, amit ráterítettem, nem kell, jó meleg pokrócuk, plédjük van ezeknek a mentőben.

Erik ráfeküdt az ágyra, nyögött, a mentősök kérdezték, mi a baja, a hölgy -aki egészségügyben dolgozhatott az- próbálta mondani, de a mentősök rákérdeztek, jó-jó, de mit mondjanak majd bent a kórházban, ha ott megkérdezik tőlük ? Eközben az egyik mentős egy jólirányzott mozdulattal megnyomta Erik gyomrát, (nyögés) gyomor, mondta a másiknak s már nyugodtabban csomagolták, tették-vették Eriket. Adatokat is kérdeztek, megtudtam, Erik 72 töltötte december elsején.

Már nem vártam meg, hogy elmenjenek, elköszöntem (megköszöntem, hogy segítettek) s bementem.

Már mindenki aludt. Épp elmúlt éjfél. Jutkát megpróbáltam felébreszteni, nem ment. Apukámat már nem is próbáltam. A fiukat sem.

Egyedül láttam a fának. Néhány óra alatt meg is volt. Akkor kimentem, elszívtam egy cigarettát, a pincébe készültem igazából egy hosszabbítóért, s lám már enyhült is az idő, ahogy ígértem.

Margitkának, akinek az egész díszítés készült, nagyon tetszett a fa. Meg az ajándék is. El is felejtette megnézni, megvan-e még a pénz a pénztárcámban ...

Göteborg

2003.12.25.