Sall László

csendes biccentésnyi idő

úgy gondolom ez a Vesztegzár utáni első Belső közlés ujjongok neki látom a magam rését benne egy bár akármennyire beteges normalitás visszatértét hallgatom a felizzasztott elvárásaimnak nagyon megfelel Szegő János beszélget Szilágyi Ákossal magam eszembe sem jut közben majd csak valamikor amikor majd Nietzschet hallom illetve amint Kossuth siratja saját nótájában benne Nietzschet kinézve ablakán magyar hangján azonosan ezzel a Szilágyi Ákossal; és úgy gondolom, hogy ez jó rádió!

mert éppen fordítok mit fordítok mit időt RÁ: ( Kjell Espmark, Bartók Béla a Harmadik Birodalom ellen, 2004 Norstedts)

"A lebegés, amire egyszer Nietzsche hívta fel a figyelmét! / Igen, Nietzsche. A kép egyből elhalványult. Egy ordasszürke tudat keres diadalmasan utat az övébe."

(...) "De Nietzsche nem tartozik mégsem közéjük. Az ordasszürkék nem értettek meg semmit a művészet súlytalanságából. Ők nem látják a lebegő Zarathustrát, csak a groteszk próféciáját a felettes emberben, amiben tükröződni szeretnének." 71.0.

aztán kiderül ez egy ősrégi adás ismétlése, de mit is számít ez illetve lehet ez egy újabb újrakezdés egy újabb időszámítása;

türelem, minden kiderül; ezeket az embereket rengeteget hallottam és hallgattam annak idején még Nagyváradon; illetve sokáig úgy tűnt, hogy csak ott; aztán rá kellett jönnöm most egy másik rádióssal beszélgetve, hogy erre teljesen rosszul emlékszem, mert a duna tv megjelenésével majdnem párhuzamosan elkezdték sugározni az akkori magyar rádió adásait is műholdon és hát így kerültem én kapcsolatba a sportosztállyal bár lehet hogy valami más volt annak a neve; Török László, Novotny Zoltán, Szegő András (és persze az is lehet hogy itt is csal az emlékezetem, és a dátumok és a helyszínek nem egyeznek, de csak azok nem, azonban az érzelmi emlékezetemmel biztos nincs semmi hiba ott minden a helyén van); számomra legendák akikkel aztán egyik napról a másikra volt hogy naponta kellett beszélnem; olyan újságírók, akik járták a világot és mindent tudtak minden sportról; de nem az utazás vonzott az hogy ők bejárják a világot hiszen akkor, pont akkor már én is a világban voltam végre saját világomban egy családban a családomban, de Nagyváradhoz képest is a világban Göteborgban, ahol és pont ezen időkben vagy csak az országhoz kapcsolhatóan nagyon sok nemzetközileg is jegyzett sportsiker született, ezeket azonnal felsorolom; de azt hiszem most, hogy engem akkor a megismerhetőség vonzott/tolt e feladathoz; aztán nem is csalódtam: a külső események megismerésén túl hamarosan rá kellett jönnöm hogy ez a folyamat a saját megismerésemről is legalább ugyanolyan szinten vagy fokon és mértékben is szól; hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az nem elég hogy megnézek egy meccset és leadom az eredményt hanem a hallgatók élménybeszámolókra kíváncsiak; nem elég az hogy tudok mindkét nyelven; nem elég az hogy napok, hetek alatt elolvasok egy könyvet s arról ismét napok, hetek alatt írok valami recenziót, élménybeszámolót; nem; itt szinte az eseményekkel egyidőben kellett megírni és le is adni – telefonon – és ha lehet valami szép és az alkalomhoz illő azaz ünnepélyes, mert valamelyik csapat vagy egy játékos biztos, hogy ünnepelt az este (azok a meccsek, amikor a magyarok többnyire Ibrahimovic zseniális játékának köszönhetően sorra veszítettek és estek ki sorra a bajnokságokból, szerencsére már az én aktív periódusom után következett); és szólt az eseményhűségről;

a legemlékezetesebb sportesemény, amin én személyesen részt vettem az a ´92-es labdarúgó eb volt ahol ugye vagyis ahonnan kizárták jugoszláv barátainkat és a dán testvéreket tették be helyettük, akik hálából meg is nyerték a bajnokságot; de erről én nem tudósítottam a rádiót;

valószínűleg majd ez után kerültem velük kapcsolatba;

de a számomra legemlékezetesebb alkalom az egy késő estig tartó itt göteborgban zajló meccs volt; amikor is 1994. szeptember 28-án az IFK Göteborg 2-1-re verte a Barcelonát; (1996-ban ugyanennyire a Milánt is); ebben a meccsben számomra az emlékezetes az volt, hogy majd a következő nyáron Nagyváradon összefutottam Hunyadi Mátyással, aki nagy lelkesedéssel mesélte, hogy a Hargitán ülve hallott engem Göteborgból a Kossuth-rádióban! Ezt most itt jól ki lehetne színezni, de ebből ennyi is elég. Hunyadi várad egyik legnagyobb költője volt. S mint ilyen, marad is. Ígéret. (Nagyvárad, 1958. február 16. – Nagyvárad, 2002) romániai magyar költő. És adósság. Alig néhány verse érhető csak el az interneten. De azt érdemes felkutatni.

a pillanatnyi gyorsasággal történő megismerés és az ugyanilyen gyorsaságú értékelés képessége engem lenyűgözött ezekben a sport-újságírókban; ami ennél is jobban az pedig a nyelvi leleményességük volt; ezt azóta a svéd kollégáiknál is tapasztalom: a legnagyobbak költészetté emelik igen, hát más igét nem tudok most a pályán a lelátón a tv vagy rádió előtti perceket másodperceket vagy órákat; erre aztán még specifikusabban valamiért a göteborgi humor még fogékonyabb amely olyan fanyar és precíz mint a legjobb periódusaiban leledző budapesti humor;

és megint azon kapom magam hogy megint arra gondolok h a dolgok szeretnek egyszerre történni mert törődni szeretnek ők törődni velünk csak lusták ők is ám van egy evolúciós bölcsesség az eseményekben is hiába tűnik sokszor úgy h nem tanulnak nem az az ember aki nem tanul de és ha ezek az események így egyszerre történnek nagyobb hatást tudnak kifejteni kisebb erőbefektetéssel is és nevezzük most ezt kulturális tehetetlenségi erőnek 

és itt jut eszembe ez a Borbély Szilárd –Milbacher Róbert "kulturális migránsok"-ról szóló történet amiről sokkal többet kellene beszélgetni; ezért örültem nagyon ennek a Belső közlésnek 

Ezeknek az akkori Kossuth-rádióban elhangzott sport-jelentéseimnek (milyen jól hangzott volna ez mondjuk egy másik világban!) és beszámolóimnak, amellett hogy sokat tanultam a világ- és önmegismerésemről volt (és ma is megvan) egy tárgyi emléke is: abból a pénzből, amit akkor munkadíjként kaptam vettünk egy Gross Arnold grafikát, ami ma a galéria közlése szerint kb. 150-220.000 forintot ér.

És akkor még egy átláthatósági adat: Szegő Jánossal eddig mindösszesen kétszer találkoztam: egyszer a Klubrádióban, amikor segítettem egy svéd költőnek tolmácsolni ugyanebben az említett műsorban majd pedig a Rajk László-féle csendes emlékezésen egy főhajtásos biccentésnyi időre.