Sall László
Göteborg
2019.12.08 – 10.
Schmitz? Avagy, ami az életbe belefér – Sic!
Végül,
de speciel ennek a darabnak a végén is, győz a meztelen valóság
(vagy igazság), de inkább valakinek az igaza meztelenül tárul
elénk: ennél többet nem is mondok a történetről.
Hiszen
a cselekmény az igencsak elfért volna eddig is bármelyik ismert
nadrág- illetve szoknyaszerepes előadásban, ilymód nem sok
újdonság van benne a színpadon. Az, hogy ez a történet ma is meg
fogja állni a helyét a színpadon való szerepeltetésében. csakis
- de ha nem is mindössze a mi zseniális szerzőnk által tálalt
helyzetnek köszönhető ahogy most ő vasalta, most kicsit máshova,
kicsit arrébb az élet a nadrágba.
És hogy ez a drámai hősszerep a valószerűtlenségig zseniális élethű színpadi jelenlétet kapott a göteborgi előadásban, csakis és illetve a Gáspár Ildikó vezette csapat érdeme.
És hogy ez a drámai hősszerep a valószerűtlenségig zseniális élethű színpadi jelenlétet kapott a göteborgi előadásban, csakis és illetve a Gáspár Ildikó vezette csapat érdeme.
Míg
nézem és élvezem a főpróbát, ott mocorog bennem a kérdés hogy
érett-e és megérett-e ez a gbg-i közönség erre a darabra. Hogy
nehogy az legyen ami (Nágel-) Nemes Endre (1909-1985) esetében már
megtörtént korábban Göteborgban: a hírvivő túl korán érkezett
a svéd földre és nem talált benne éltető talajára.
Ugyanis
Schmitznek (lásd meztelenség) tele lesz a töke és teste kicsit
teátrális (úgy úgy, hiszen színházban vagyunk) ám annál
bájosabb mozdulatával beint nekünk. Függöny.
De,
hogy ki a Schmitz (Vem är Schmitz?) ez a darab címe, ennél többet
erről nem is mondok, mint már mondtam:
https://stadsteatern.goteborg.se/pa-scen/2019-2020/vem-ar-schmitz/
Írta
Lukas Bärfuss svájci német nyelvű író, aki idén
a Német Nyelv- és Irodalmi Akadémia Georg Büchner-díját kapta.
A darab ősbemutatója (Frau Schmitz) 2016-ban volt Zürichben a
Schauspielhaus-ban.
Az
első perctől figyelnem kell mindenre és mert ez a minden egyszerre
több helyen is zajlik teljesen el vagyok látva. A látva itt a
látva láttatva értelmében. A kukucskáló színház emberi
léptékű lesz. A stúdióterem mérete már amúgy is
befogadó-barát, de a rendezés és színpad-alkotás még többet
fog adni az egész előadás alatt és az előadásnak is. Azzal,
hogy a színpad tetejéből és az egész szélességében egy kb.
fél méternyit mozivászonként használnak számomra, még
barátságosabbá teszi a formátumot. Ezzel azonban, hogy
tulajdonképpen ezt a felületet aktívan és szervesen is
felhasználják, új és adekvát értékeket kap és közvetít a
technika.
Amikor
végre a korábban sok öncélúnak tűnő és megnemértést és
megbotránkozást előidéző tanok és hőseik végre klisékké
és a kulturális közgondolkodás anyanyelvévé válnak, ott és
abból merít Gáspár Ildikó és ezzel a formai és tartalmi
megfeleltetéssel alkot zseniálisat. Szívesen és nyugodtan
felvállal és felhasznál minden technikát és minden módszert
hogy a színészek munkáját megkönnyítse és teljesítményüket
növelje, a néző élvezetét pedig maximalizálja.
Csak
egy példa (és de valóban!) a színházi-nyelv repertoárjának
bővítéséről. A kamera segítségével olyan éppen csak
ráncrezdüléseket is érzékelni és hát persze díjazni is
tudunk, amik még egy ilyen méretű stúdióban is elvesztek volna,
ha nincsenek ezek a totálok.
(Na
jó, legyen kettő...) Vagy amikor olyan közelítéseket vág be,
amelyek csakis az új technikának köszönhetően újabb mélységet
adnak a színpadi történésnek: az egyik szereplő, aki mintegy az
isteni (dramaturgiai) akarat végrehajtójaként újabb zseniális
rendezői tulajdonsággal gazdagszik. A házmester - nevezzük őt
így- a csocsóasztal játékosaira ragasztja az általa egy előző
jelenetben munkahely (jaj, pedig mondtam, hogy többet nem mondok az
alaptörténetről!) alkalmazottainak ollóval szétvágott
fényképeit! Tovább is van, de nem mondom. Tessék megrendelni a
darabot Magyarországon is vagy a kultúrturizmus keretében megnézni
a göteborgi előadást!
És
nem, már nem félek attól hogy értetlenségre talál a darab, mert
az, ami a göteborgi utcán vagy ami a svéd közélet széles és
színes vásznán játszik nap mint nap, az igenis belejátszik a
darabba a színészek játékába és meghatározza a közönség
befogadóképességének a spektrumát.
A göteborgi Stadsteater szereplői: Victoria Dyrstad, Fredrik Evers,
Karin de Frumerie, Josefin Ljungman, Ylva Olaison, Emilie Strandberg,
Jesper Söderblom, Carl-Markus Wickström.
Gáspár
Ildikó munkatársai díszlet-jelmez: Izsák Lili, videó-tervező:
Juhász András, fénytervező: Bányai Tamás, zeneszerző: Matkó
Tamás.
Az eltelt néhány napban utánanéztem, mennyire voltak félelmeim megalapozottak, értik-e az előadást svéd testvéreim.
Az
egyik kritikus leragad a darab lineáris vagy direkt értelmezésénél
vagy számára maga a szöveg nem túl irodalmi, ez is gond (lehet).
Ugyanakkor, ha csak mellékesen is, de megjegyzi, hogy a videó
használata egyfajta költőiséget kölcsönöz az előadásnak.
https://kulturbloggen.com/?p=130587
A
helyi napilap kritikusa nagy megelégedéssel veszi tudomásul, hogy
a társulat képes továbbpergetni az abszurd szituációkat. „A
munkahelyi viszonyok tükrözése árulkodó. Azzá leszünk, aminek
tartanak minket. De milyen kritériumok alapján? Milyen szerepe van
a nemiségnek?”
https://www.gp.se/kultur/kultur/recension-vem-%C3%A4r-schmitz-g%C3%B6teborgs-stadsteater-1.21274745
A
boråsi kritkus már jobban elrugaszkodik a történettől és annak
egzisztenciálisabb ám az én önmagára találásának
megvalósíthatatlanságát látja a játékban.
http://www.bt.se/kultur/morka-strak-nyanserar-komedin/
A
hozzám legközelebbinek Liv Landell Major tudósítását tartom:
„(…) ami nem azt jelenti hogy az élmény érthetetlen egy
kevésbé járatos színház
látogatónak. Azonban egy előre tekintő nézőre van szükség,
aki képes összerakni a történéseket, elfogadni diffúz
szerepeket és aki nem igényli a <megértést>”.
https://www.aftonbladet.se/kultur/teater/a/jdny6q/ironisk-tragedi-i-krisande-storforetag
Gáspár Ildikó, a vele készült interjúban ezt mondja: „Ezt az előadást nem tudnám megcsinálni Magyarországon. Nem azért mert betiltanák, hanem mert nem értenék. Hogy el tudnák-e fogadni, hogy egy transz személy a munkahelyén hol nőnek hol meg férfinak öltözzön… Teljesen lehetetlen.”
Gáspár Ildikó, a vele készült interjúban ezt mondja: „Ezt az előadást nem tudnám megcsinálni Magyarországon. Nem azért mert betiltanák, hanem mert nem értenék. Hogy el tudnák-e fogadni, hogy egy transz személy a munkahelyén hol nőnek hol meg férfinak öltözzön… Teljesen lehetetlen.”
Fotó Ines Sebalj |
Cáfoljatok
rá, és játsszátok Magyarországon is Lukas Bärfuss-t!
No comments:
Post a Comment