Sall László

L– essä? Lesz!

Odenplan
Daniel Gustafsson
Nirstedt/litteratur 2019

Mert most igazából azt kellene mondjam h az egy kezemen meg tudom számolni abból is a szépen mert mostanában már nem azzal az egy szép kezünkkel írunk ma már két kézzel s akár tíz ujjal is írunk azok számát akik el tudnák olvasni s számon is meg soraimon is kérni mit is írok egy svédül keletkezett irodalmi műről magyarul;

– elbizonytalanodott értelmiségi és ráadásul etnikailag sem teljesen svéd ennyiben és ennyire nyilván önéletrajzi is ez a regény de ennél mélyebbre ezen a szálon nem fogok haladni mondhatnám azt is önéletrjazi okaim miatt;

– a transzparencia jegyében el kell mondjam még körülbelül és pontosan de legalább 25 éve ismerem dg-t még (és pontosan egy évvel és egy évtizeddel vagyok idősebb mint ő) abból az időből amikor ő még egy svéd kulturális na jó A svéd intézetnél (Svenska Institutet) dolgozott ennyiben és ennyire nyilván önéletrajzi is ez a regény;

– mert regény ez s aztán ezen is maszatolhatnánk hogy pl szövegben megírt képregény vagy állóképes filmregény de annyit mindenképpen elmondhatok szerzőnk nagyon sok stílust tud (nekem legelőször is Alain Robbe-Grillet jutott eszembe erről nem tehetek róla mindig eszembe jut valamiről valami) s ezeket alkalmazza is anélkül azonban hogy a szövegtest egészének harmóniája csorbulna ami nyilván máshol és máskor nem is lenne oly baj;

– aztán van még egy transzparencia viszony ez azonban már titeket is érdekeljen kedves olvasóm: Daniel Gustafsson Attila Bartis, Krisztina Tóth, Péter Gárdos, László Villányi és László Krasznahorkai svéd fordítója;

– a címe egyszerűen Odenplan az oden -vagy odin az északi mitológiák főistene - tér mint az egyszerűség -de nem is hanem inkább mint rajk lászló- kedvéért a lehel tér;

a cselekmény itt zajlik s ez fontos lesz s minél később lesz annál fontosabb lesz ez a zajlás mert minden csak zajlik főszereplőnk körül s akkor most azt itt el is mondhatom h szerintem annak h a nevét soha nem tudjuk meg ő mindig csak ő marad ennek legalább két oka van az én olvasatomban egyrészt és elsősorban szerző (!) számára fontosabb a szöveg ámbár mondjam is ki számára a főszereplő a szöveg maga és másodsorban pedig ezzel az általánosított ő-vel Daniel Gustafsson teríti szórja sokszorozza hátha így kisebb lesz a veszteség mindazt amit ez a személy – ha megengedünk magunknak és hát úgy látszik meg! – képvisel (lásd még ugyanitt korábban: képregény) a nagyvárosi lét- és létezésbizonytalanságban egy önmagában vagy önmagán kívül biztos fogódzót kereső (és le merem írni!) értelmiségi habitust ;

– két svéd nyelvű idézet elhelyezése elkerülhetetlen lesz már most látom persze anélkül h leforditanám őket mert egyrészt az egyik csak szép (203. oldal) a másik meg (253) gyönyörű;
és ezzel már el is jutottunk – végre – odáig hogy magáról a szövegről beszéljek mert ugyanis a történetről arról nem fogok azt el kell olvasni ez itt nem a kiadói fülminiszinopszis helye;
ebben az első idézetben arról van szó h megy az ő lába alatt a talaj: érzések érzékelések az érzékekeken keresztüli befogadás tárháza ez a szöveg/kép-gyűjtemény;
„Fötterna bar honom framåt av sig själva, utan att han behövde anstränga sig, under honom strömmade trottoaren fram, ett flödande, grått vatten, där fimpar, gamla pappersnäsdukar, sommarens kvarglömda glasspapper och nyfallna höstlöv virvlade förbi, virvlade bakåt, medan han drogs framåt. Det var något som tycktes ha sitt centrum i magen som drog honom vidare, eller om det satt längre in ändå, så långt in och djupt ned som det var möjligt i en kropp, i dess botten, i dess grundvattenlinje. (203.oldal)” másért is szép ez a rész persze de engem a mondandóm szempontjából csak ez érdekel mert máris írom ide mellé a másikat amit nagy kérdőjelként kellene kezelnem ugyanis a 275. oldalon ez áll: „Men inget av detta tog han in (...)” amikor már csak alig 12 és fél oldal van hátra: azaz mondjuk most szó szerint vagy nyersfordításként: de mindezt ő (ő ez a han) nem fogadta be; tehát Daniel Gustafsson gyönyörűen leírja (szinte) nekünk érzékeli (att förnimma) azt amiben az ő ője benne van de ő azt nem feltétlenül érzékeli;
eddig is szerettem a könyvet a változatos stílusú (ja ezt már mondtam) ám mégis egységes és végig izgalmas szövegformálása miatt; de innentől és ettől és ebből látszik Daniel Gustafsson tudja hol az író helye a szövegben és roppant érdekődéssel várom további munkáit;

– valamiért nagyon fontos még számára hogy bizonyos tárgyakról vagy akár egész épületekről elmondja mikortól származnak évtizedeket említ (20-as 30-as 60-as 90-es évek ezek nyilván a múlt századból!) vagy egyenesen az 1800-as évekről beszél; igazából nem tudtam megfejteni miért fontos ez neki vagy lenne nekem fontos az olvasónak de talán a városiasság van ebben is;

zárásként pedig álljon itt ez a rész amire azt írtam h gyönyörű;
„(...) senare, blandades kropparna med sömnen, blev del av den, sömnen rann in i dem medan de själva flöt bort, i tunna rännilar sipprade de långsamt nedåt och sögs uppav det redan fuktiga lakanets fibrer. (253.o.)”

– s hogy miért is írtam le mindezt nem is tudom, nem is tudom ki olvassa majd; talán azért írtam mert – egy talán nevezzem így személyes fenntartásom ellenére – szerettem a könyvet; és nagyon várom hogy hátha valaki le akarja fordítani magyarra mert van bizony benne egy magyar szál; igen ez lett volna az igazi cliffhanger de még a

– a svéd fogadtatásról annyit feltétlenül el kell mondani h a könyvet javasolták az Augus-priset-re ami a svéd könyvkiadók díja (August itt ez a Strindberg), nem nyerte el;

értőn és lelkesen fogadta a sajtó.