c s o k o r
(ádám és éva )
zudor jánosnak
ádám:
Igéret
Szép szó
éva:
ha
be
tar
tod
úúúúgy
jóóóóóó
ádám(2):
éva, az a bejárónő
éva(2):
ádám, az a ki-be járó férfi
ádám(3)-éva(3):
és
íme
hát itt van
közöttünk
a szerelem
ádám(4):
sejtem
éva(4)
sejtjeimben
(Költözés avagy tanmese arról hogyan válnak
fölöslegessé a dolgok egy költözés után)
fölöslegessé a dolgok egy költözés után)
Ahogy öregszem,
mert öregszem, ezt látom magamon
és szeretteimen, na, kik a szeretteim
(kik a szeretőid?
Kit szeret ő itt?),
a maradék szeretteim, nem mondom, találja ki, mindenki
vegye magára,
vegyen magára ().
Ahogy öregszem, azt veszem észre, egyre hasonlítok magamra,
illetve a környezetem egyre jobban hasonlít rám, így: itt ebben
az új lakásban látszik ez a legjobban (eddig itt látom a legjobban,
a legnyilvánvalóbb itt lett). Itt a sok láda (zacskó, még nagyobb zacskó;
papírból és anyagból, értsd: vászon) a lakás különböző pontjain.
Igen nagy pontok, ha úgy képzelem (képzeld), hogy minden zacskó, láda alatt egy-egy pont lenne,
de a lényeg, hogy itt állnak még mindig egy hónappal az ideköltözés után.
Kipakolatlanul,
használatlanul.
Igaz így, de nem itt álltak ezelőtt is, a másik lakásban.
Nem folytatom.
Itt állnak hát a ládák, mind (nem egészen) kipakolatlan és nem látom igazán szükségét, hogy kipakoljam.
Eltelt egy hónap, megvoltunk nélkülük (a fiam és én).
Mi jöhet még, hogy kipakolásra kerüljenek ezek a ládák, dobozok?
Itt állnak hát s attól tartok, hogy ez hasonlít egyre jobban rám, most, hogy már öregszem.
Persze már eddig is öregedtem, de eddig még nem volt látható, vagy nem láttam (be).
Itt állnak s ez egyre jobban hasonlít(hat) arra, hogyan állnak dobozokban
(és zacskókban),
ládákban a dolgok az agyamban, amit már nem fogok kipakolni.
Mi jöhet még, hogy kipakolásra kerüljenek ezek a dolgok a fejemből (s a zacskóból)?
És, és, és a legjobbat még nem is mondtam, hogy közben ott áll a sok polc
meg szekrény s csak arra vár, hogy kipakoljam rája(juk) a dolgaimat!
Itt állnak hát s bárcsak így állnának egymás mellett szeretteim is.
Meg a szeretőim is!
És a szeretőim, azok/ők egymás mellett állnak a fejemben?
Az agyamban, az idegeimben?
Egy dobozban?
Üres zacskók, dobozok, egy újabb költözés előjelei,
erről meg ne is beszéljek,
amit elértem, amit már elpakoltam.
mert öregszem, ezt látom magamon
és szeretteimen, na, kik a szeretteim
(kik a szeretőid?
Kit szeret ő itt?),
a maradék szeretteim, nem mondom, találja ki, mindenki
vegye magára,
vegyen magára ().
Ahogy öregszem, azt veszem észre, egyre hasonlítok magamra,
illetve a környezetem egyre jobban hasonlít rám, így: itt ebben
az új lakásban látszik ez a legjobban (eddig itt látom a legjobban,
a legnyilvánvalóbb itt lett). Itt a sok láda (zacskó, még nagyobb zacskó;
papírból és anyagból, értsd: vászon) a lakás különböző pontjain.
Igen nagy pontok, ha úgy képzelem (képzeld), hogy minden zacskó, láda alatt egy-egy pont lenne,
de a lényeg, hogy itt állnak még mindig egy hónappal az ideköltözés után.
Kipakolatlanul,
használatlanul.
Igaz így, de nem itt álltak ezelőtt is, a másik lakásban.
Nem folytatom.
Itt állnak hát a ládák, mind (nem egészen) kipakolatlan és nem látom igazán szükségét, hogy kipakoljam.
Eltelt egy hónap, megvoltunk nélkülük (a fiam és én).
Mi jöhet még, hogy kipakolásra kerüljenek ezek a ládák, dobozok?
Itt állnak hát s attól tartok, hogy ez hasonlít egyre jobban rám, most, hogy már öregszem.
Persze már eddig is öregedtem, de eddig még nem volt látható, vagy nem láttam (be).
Itt állnak s ez egyre jobban hasonlít(hat) arra, hogyan állnak dobozokban
(és zacskókban),
ládákban a dolgok az agyamban, amit már nem fogok kipakolni.
Mi jöhet még, hogy kipakolásra kerüljenek ezek a dolgok a fejemből (s a zacskóból)?
És, és, és a legjobbat még nem is mondtam, hogy közben ott áll a sok polc
meg szekrény s csak arra vár, hogy kipakoljam rája(juk) a dolgaimat!
Itt állnak hát s bárcsak így állnának egymás mellett szeretteim is.
Meg a szeretőim is!
És a szeretőim, azok/ők egymás mellett állnak a fejemben?
Az agyamban, az idegeimben?
Egy dobozban?
Üres zacskók, dobozok, egy újabb költözés előjelei,
erről meg ne is beszéljek,
amit elértem, amit már elpakoltam.
Mert ha itt mennének az utcán,
a déli ablak az utcára nyílik, ez is új, ha a szeretőim itt mennének a déli utcán,
egymásnak nem is köszönve, mert bár eléggé faluvégi ez az utca,
de nem köszönnek egymásnak az emberek, így a szeretőim sem köszönnének egymásnak,
engem is csak alig-alig látnának, mert egy, az erkély magásságáig megnőtt
orgonabokron így nyáron
elég nehéz átlátni,
meg aztán az sem biztos, hogy tudnák,
hogy én vagyok az, hogy ideköltöztem, meg,
hogy ők kicsodák, hogy a szeretőim,
legalábbis egymásról nem tudnák ezt, nem tudnánk ezt.
Én sem, a szeretőim sem, csak az orgonabokor
Meg talán az
üvegmosó az orgonabokron
de hogy kerül az üvegmosó az orgonabokorra,
legyen a következő kérdés,
ha lenne ki kérdezzen;
kikérdezne mindenről().
az minden bizonnyal úgy került oda, hogy
már nem kellett, de ez nem igaz, mert más sem kell,
mégsem kerül az orgonobokorra; miért hát,
miért.
Mert ott jött-ment a sok szeretőm és egyik sem
vette észre (vagy a fáradságot),
hogy ott állok s nézem őket s akkor fogtam
az üvegmosót,
ami már oda volt készítve vagy el sem pakoltam,
mert tudtam, nem kell ide már üvegmosó,
ki használ itt már üvegmosót;
én nem.
Nincsenek már olyan üvegek, amiket ki kellene mosni,
amibe befőttet kellene elrakni, nincs már.
És nincs már, ki elrakja a befőtteket. Oda
volt hát készítve, vagy nem pakolom el s egyszercsak
mérgemben (ez túlzás, túlkapás, de idevaló),
hogy lássanak meg,
kihajóítottam (helyesbítés: kihajítottam),
hogy találjon (el) egy szeretőt, aki itt megy el
a déli ablak alatt, de ez az orgonabokor rosszabb
a sorsnál is, beleszól, kiterítette leveleit
sátrát
s beleakadt az én üvegmosóm, súlya sincs, nagy a légellenállása is,
meg tehetségem sincs (volt, mondjuk inkább így) hozzá,
fennakadt az orgonabokron.
Jól néz ki, de mire, semmire sem való, azóta sem jött
egy szerető, hogy megkérdezze,
mit keres az üvegmosó
(ez egy olyan régimódi szerető lenne, még tudja mi az az üvegmosó)
az orgonabokron, és én erre,
mert rögtön megismerném benne az igazi szeretőt,
azt mondanám (régimódon) (tudja az orgonabokor),
tudja a bokor
de hogy kerül az üvegmosó az orgonabokorra,
legyen a következő kérdés,
ha lenne ki kérdezzen;
kikérdezne mindenről().
az minden bizonnyal úgy került oda, hogy
már nem kellett, de ez nem igaz, mert más sem kell,
mégsem kerül az orgonobokorra; miért hát,
miért.
Mert ott jött-ment a sok szeretőm és egyik sem
vette észre (vagy a fáradságot),
hogy ott állok s nézem őket s akkor fogtam
az üvegmosót,
ami már oda volt készítve vagy el sem pakoltam,
mert tudtam, nem kell ide már üvegmosó,
ki használ itt már üvegmosót;
én nem.
Nincsenek már olyan üvegek, amiket ki kellene mosni,
amibe befőttet kellene elrakni, nincs már.
És nincs már, ki elrakja a befőtteket. Oda
volt hát készítve, vagy nem pakolom el s egyszercsak
mérgemben (ez túlzás, túlkapás, de idevaló),
hogy lássanak meg,
kihajóítottam (helyesbítés: kihajítottam),
hogy találjon (el) egy szeretőt, aki itt megy el
a déli ablak alatt, de ez az orgonabokor rosszabb
a sorsnál is, beleszól, kiterítette leveleit
sátrát
s beleakadt az én üvegmosóm, súlya sincs, nagy a légellenállása is,
meg tehetségem sincs (volt, mondjuk inkább így) hozzá,
fennakadt az orgonabokron.
Jól néz ki, de mire, semmire sem való, azóta sem jött
egy szerető, hogy megkérdezze,
mit keres az üvegmosó
(ez egy olyan régimódi szerető lenne, még tudja mi az az üvegmosó)
az orgonabokron, és én erre,
mert rögtön megismerném benne az igazi szeretőt,
azt mondanám (régimódon) (tudja az orgonabokor),
tudja a bokor
Itt minden más
(olyan mint egy elválás).
mondaná, és húsdarálód van?
Húsdaráló, van, az is van: (de, röviden: minek)
Más a rádió hangja, igaz más a rádió is és máshol is áll a rádió
(rá diót, 5 dgk-ot, reszelve).
Nem csoda hát, ha más. És másképpen írom is, így:
radio.
Nem is csoda, hogy más.
És más szól belőle. Másképpen.
Máskor ez nem így volt.
És én is más vagyok.
Más.
(olyan mint egy elválás).
mondaná, és húsdarálód van?
Húsdaráló, van, az is van: (de, röviden: minek)
Más a rádió hangja, igaz más a rádió is és máshol is áll a rádió
(rá diót, 5 dgk-ot, reszelve).
Nem csoda hát, ha más. És másképpen írom is, így:
radio.
Nem is csoda, hogy más.
És más szól belőle. Másképpen.
Máskor ez nem így volt.
És én is más vagyok.
Más.
És más az ablak, a napfény.
két oldalról jön a fény:
keletről (reggel, ez okos volt) és nyugatról este vagy egész nap,
délen (és ez itt egy tudatosnak is nevezhető ellentmondás)
két oldalról jön a fény:
keletről (reggel, ez okos volt) és nyugatról este vagy egész nap,
délen (és ez itt egy tudatosnak is nevezhető ellentmondás)
egy nagy fal van előttem,
a szoba fala;
ide jön majd egy kép, meglepetés, hadd legyen meglepetés (én tudom),
innen alig jön fény a falról (jön az, amikor a szomszédos ház ablakáról visszatükröződik a nap, akkor jön a fény a falról is,
meg bele a szemembe;)
csak a képernyőr,
az is előttem, meg a billentyűk,
meg a kezem, ez van előttem:
a fal, a képernyő, a kezem. Ir a kezem.
Ez.
Két oldalt a fény, két új fény. A régi (másik)
lakásban más volt a fény, ott keresztben jött a fény,
vagy nem fény, nem is tudom,
sötet.
Itt más a fény is.
(És én is más vagyok.
Más)
És az emberek itt sétálnak a járdán, innen öt,
hat méterre. Akinek jó szeme van (szeretőimnek
nincs jó szeme), az még azt is láthatná, mit írok,
beláthatnak az ablakon, nem bánom, lássanak.
Lássanak!
Lássanak csak be!
a szoba fala;
ide jön majd egy kép, meglepetés, hadd legyen meglepetés (én tudom),
innen alig jön fény a falról (jön az, amikor a szomszédos ház ablakáról visszatükröződik a nap, akkor jön a fény a falról is,
meg bele a szemembe;)
csak a képernyőr,
az is előttem, meg a billentyűk,
meg a kezem, ez van előttem:
a fal, a képernyő, a kezem. Ir a kezem.
Ez.
Két oldalt a fény, két új fény. A régi (másik)
lakásban más volt a fény, ott keresztben jött a fény,
vagy nem fény, nem is tudom,
sötet.
Itt más a fény is.
(És én is más vagyok.
Más)
És az emberek itt sétálnak a járdán, innen öt,
hat méterre. Akinek jó szeme van (szeretőimnek
nincs jó szeme), az még azt is láthatná, mit írok,
beláthatnak az ablakon, nem bánom, lássanak.
Lássanak!
Lássanak csak be!
De keletről (balról) jön este is mint MOST
ugye mondtam a nap már lemenőben (lementőben)
s akkor most megint itt süt
a szomszédos ház ablakából verődve vissza mintha
reggel
lenne mintha egy júliusi napfelkelte
lenne korán
ébredek s ülök neki a munkának
(már megittam a kávét nem gyújtok rá dolgozni nem megyek szabadságon vagyok és írok halkan zenét nem hallgatok a fiam még alszik a másik szobában a fal mögött csak írok nem törődöm semmivel csak írok nem ezt írom nem ezt a más lakást nem ezt a húsdarálót hanem azt hogy reggel van hogy vakítóan süt a nap és én nem akarom hogy lemenjen ez a nap soha már csak írni akarok nem a búcsúról és nem a bácsiról nem a szavakról és nem a tavakról nem a harangról és nem a haragról csak arról hogy vagyok, arról hogy mi is történt velünk a magyar ugar- on és off)
írok egész nap írni fogok és akkor valaki
odaát a másik házban bezárja az ablakot
amelyről a nap tükröződött ide a szobámba s hittem azt hogy
július van és nyár és reggel és én itt ülök s azt hiszem keletről jön a fény de valaki odaát bezárja az ablakot s a fény úgy tűnik el a falról a szobámból az agyamból akár egy mozijegy. Nincs. Elfogyott. Feketén sincs (van feketén van fény csak fel kellene gyújtsam a lámpát de nekem nem az kell hanem a fény a napfény a munka a napfény
az írás a napfény a szerelem).
Egyedül csak a virágok tesznek úgy, mintha nekik mindegy volna.
(Ugyanaz a nap minden nap.)
Nekem mindegy (úgy teszek), a fiamra bíztam a locsolásukat.
Néha szólok, nem mindegy annak a virágnak, locsold meg őket.
Nem szólnak
Mintha nekik mindegy volna az egyedül, pedig vannak egy páran
(több páran), de nem szólnak, hallgatnak. A csend is más.
A csend is.
Mintha nekik mindegy volna az egyedül, pedig vannak egy páran
(több páran), de nem szólnak, hallgatnak. A csend is más.
A csend is.
götehétfő, 2018. december 31. borg
(életfogytával)
benne a
versben
mintegy a vers kedvéért
a vers fölé hajolva
a
vers fölé emelkedve
emelkedem
és csak a versre
gondolok
csak rád
csak és pilinszky ágyára
hol a
párna
hova tetted
az ágy a miénk (is)*
de
a párna**
a párna
a pilinszkyé
igen haragszom
a harag közös
a
megbocsátás nem
az ágy a miénk
te a
párna
dobállak mint egy párnát
feldoblak majd
elkaplak
feldoblak majd emelkedem én is
mintegy a
kedvedért
föléd hajolva
föléd emelkedve
s íme
itt van
köztünk
a
megbocsátás
göte2005-09-25borg
*
Pilinszky
János
Életfogytiglan
Az ágy közös.
A párna nem.
A párna nem.
**
A párnának a két széle elszakad,
A közepe tiszta újnak megmarad.
(széki lassú)
(lélek-halál arc)(hiány)
(lélek-halál arc)(hiány)
a pelenkaszárító dala
úgy hiányzol
hogy a helyes dolgokat
jól csináljam
és a jót helyesen
hogy a helyes dolgokat
jól csináljam
és a jót helyesen
kitaláltam istent
isten kitalálta
gondolatomat
téged
isten kitalálta
gondolatomat
téged
hát szerethetitek is
egymást asszonyok
kik egymásnak kézről-
kézre adtatok
egymást asszonyok
kik egymásnak kézről-
kézre adtatok
egy pillanat múlva
az örökkévalóságig
nyúlva örzöm
a változást
az örökkévalóságig
nyúlva örzöm
a változást
No comments:
Post a Comment