Sunday, April 17, 2022

 

Sall László

holnap is lesz

„Hiszünk abban (mindketten), hogy a valóság megragadható logikai egyszerűsége és egysége által.”
Albert Einstein levele Lánczos Kornélnak (1942)     

 

Na, ez nem olyan irodalmi lesz, ami volt (de az is hol volt!), hanem hogy időjárás lesz holnap is. Ez a biztos meg a lopás, gyilkolás meg megcsalatás (+ a másik 7 úgy lesz az tízparancsolat). Kibaszottul frusztrált vagyok, mert éppen mosogatok és a telefonban azt mondja nekem két fehér nő az ő podcastjukban, mert először is nem azért mosogatok, mert frusztrált  vagyok és hogy oldjam mint a zsírt (nem, ne túlozzak: olajat) az életem, hanem mert utamban állnak mint most ők ketten is, fehéren is, nőn is, tudósként is: Beszélnünk kell! a címe. Hát beszéltek szíveim, nem halljátok a saját hangotok a mosogatásomtól, mert én inkább ülnék itt és írnám ezt a szégyenletes negyedik 2/3-ot,  na, erre kellene legalább másik két nő, hogy kiszámolják, hogy az hány izé, hány elfecsérelt sors "mintha se elégedetlenség, se indulat nem lenne bennük" (Kassák Lajos). De én csak tűrök, hamarosan törlök is, és elmehetnék a közértbe, hogy vegyek magamnak csokoládét, még lehet közérdek is lenne, nem lennék ennyire frusztrált a zsírtól a cukortól meg a kakaótól a magyarokkal is megbocsátóbb lennék vagy legalábbis lehetnék, de mi van, ha az öt percnyire lévő boltig elüt az autó, villamos, busz, összekülönbözök (esetleg:-m) valami magyarral, ott vernek agyon s akkor ki írja meg nektek mindezt, vagy elcsalnak valami szép nők, hogy éljem velük is az életem, ami van nekem, azt az egyet, mert azért az nekem is csak egy.    

Már reggel is felbasztam az agyam, mert bekapcsoltam a Klubrádiót, pedig elég, sőt egész sokáig megvoltam nélküle, de Ungváry Rudolf  véleménye mindig is érdekelt, adtam rá, s nem akartam kihagyni, pedig ez is jobb lett volna, mint most még most is ezzel is foglalkozni. Izgalmas és érdekes az értelmezése mindig, de mostanra mintha a világnézete túl mechanikussá lett/vált  volna és megszólal még ebben a szexualitás kérdésben is. Minek, ha én nem értek a horgászathoz, minek is mondanék bármit? Nem érti, hogy nem a szexualitás szabadságáról van szó, csak a megértés szabadságáról: (a homoszexualitást versenyhibának tekinti ahelyett, hogy a szexualitás egy variációjának tudná és kész!) és ráadásul nem is koherens a gondolkodása, mert a kultúra megteremtésénél és a politikai pluralizmus keletkezésénél elfogadja az elfojtást és a mai helyzet értelmezésénél (lásd szélsőségek) a kiugrás lehetőségének tekinti, de a testiség spektrumaiban magukra rekedteket nem?    

És akkor azt is minek nevezzem, hogy ő is meg az ő ősei is elhagyták a másságukat s lettek magyarok. Az is csak a versenyhibából való menekülés volt-e (?)!

Na, legyen ez egy hosszú, de jó bevezető, lassan jöhet a tárgyalás, amiben arról lesz szó, amihez egy férfi, mint én is, sem ért mit sem, de legalább három p van benne!

a. mint pénz
(a magyar gazdálkodás-tudományról lehet sokat is, meg keveset is olvasni, de az adófizetőnek,  aki te is vagy kedves olvasó, kötelessége is;  

b. mint honnan van a pénz
az egyik legikonikusabb magyar épület és eszme felépültével kapcsolatban is a mai napig féligazság él az emberekben (a magyarokban): ki finanszírozta és ki adta a legtöbb pénzt rá és bele? 
De ma – csak egy ilyen egyszerűt! – honnan van a pénz az MTV-nek a Bajnokok Ligájának közvetítésére? Meg a hazai meccsek jogdíjaira? Honnan? Tudod, te, óh, magyar! Vannak erről adatok nyilvánosak, szépek, elérhetőek!

c. kihez megy a pénz  például itt is: https://www.allamkincstar.gov.hu/ országosan!
De minden településnek is megvan és lekérhető, ezek nyilvános adatok! Olvass, magyar!
 c.1. az én pénzem (nyilván, hogy frusztrált vagyok, de ne keresd, itt olvass: https://hungary.representation.ec.europa.eu/strategia-es-prioritasok/az-eu-koltsegvetese-magyarorszagon.hu)!

Mert ez is olyan, mint a zsidókérdés: kicsit nemzeti, de a miénk; mert az nem is kérdés, hogy a zsidók olyanok akarnak-e lenni, mint a nemzet, mert milyenek legyenek! Csak a svédországi magyarok nem akarnak olyanok lenni, mint a svédek, ők most is magyarok, értsd fideszesek; de mi a Fidesz, ezt még ezzel sem tudtam megfogalmazni! De nemcsak a zsidó (akar) olyan (lenni) mint a nemzet, de az ellenzék is; vannak példák meg képek most egyet ez utóbbiból, más elragadtatásba nem vetem magam: olyan ez a (politikai) nemzet, mint egy korsó sör! A 2/3- a sör, a többi a hab! Ráadásul odanyújtod négyévente a hülyegyereknek: fújj bele? Lefújja, s máris megvan a 4/5; ami maga a demokrácia lett volna, elszállt ismét négy évre, s marad a poshadt sör; s ezt cselekeditek a minek is az emlékezetére; mindenre én nem szeretném megadni a választ, sértő ez már így is, ahogy megfogalmazom a kérdéseket. Marad ez a konszenzus, hogy minden jobb, ha a miénk. Ha magyar. Jobb a pénz, ha magyar. De mitől magyar? Jobb, mert jobb a lopás is, ha magyar! Ha magyar magyartól, s főleg ha családon belül. Mondjuk nemzeten belül, mert nektek ez mond valamit: nemzetcsaládirezsicsökkentésvisszaélés és még határonátívelve is!
Mert hát nem hinném én drága erdélyi, romániai sőt: romániai erdélyi barátaim, hogy én kéne (Kane Harry profi labdarúgó) (Erdély a gyógyfürdők hazája, de ez legalább pozitív, hogy a kéj is lehet haza!) megmondjam, hogy miért gáz (jáj!), hogy nálatok is annyi a lelki sérült,  mint örökölt hazátokban, abban az óban  (gondolom, versenyhibából) a szegénységi sérültség, és ezt még a legemberbarátibb statisztikai intézet sem tudta volna jobban - szebben -szemléletesebben felszínre hozni (bár a kéjgáz használatánál már nem kell még a látást is használni, snitt)! Szóval, azért az egy jelentéktelen mandátumért az erdélyi szavazók 95% -a Fideszre (de azt továbbra sem tudom, mi a Fidesz, azonban egyre inkább érzem úgy, ez maga a konszenzus) szavaz; s hogy ez az úgy nevezett erdélyi összmagyarságnak mennyije, már mindegy is; már azokra nézve is mindegy, akik nem is szavaznak és valóban minek is szavaznának, mert ha nem is állampolgárok, meg stb.!

És a fidesz-konszenzus egész egyszerűen az, hogy jobb, ha mi ketten lopjuk el (és mindegy is,  hogy, kik azok, ők ketten, csak legyen egy harmadik, akitől ellopják, azt, amit ők ketten megosztanak, elosztanak, szétosztanak)!
Mi tehát a pénz? Fidesz-tagsági kötőanyag (mint a gitt-e)? És honnan jön a pénz? Van egy fideszes-usb és abból folyik, ömlik, zúdul?  És hogy hová megy a pénz? A ti pénzetek! Meg az enyém is!
Nem igaz, mert nem lehet igaz, hogy egy ország 2/3-a ezt a nép és nemzetbutító kurzust nyomja már negyedik alkalommal. De!
De lássam, kezdjek neki még egyszer!

Frusztrált vagyok, mert a nyelvem és a kultúrám részben azonos annak a férfiével, aki utolsó szabad és szabadon választott miniszterelnökként ellátogatott ahhoz a Putyinhoz, aki azóta eléggé nemkívánatos személy, hát mindenhol.
És ez a magyar nyelv és ez a magyar kultúra, hát persze hogy szégyellem magam. Miatta, e férfi miatt? Vagy a nyelv miatt? Vagy a kultúra miatt? Vagy csak magam miatt, hogy én tehetetlen vagyok?
Pedig én megtettem, mit tehettem. Meg még pár barátom, írók, szerkesztők, tördelők, nyomdászok. Mi kiadtuk az Önköltségi áron című antológiát, benne olyan szövegekkel, melyekről azt gondoltuk, ha meg nem is változtatja sok millió magyar szavazatát, de talán másokat megerősít, felbátorít.
Mert ahogy Vekerdy Tamás szokta mondani, így las-san nyo-ma-té-ko-san, olyan nincs, hogy  nincs vélemény, mert az is egy vélemény, ha nem szólal meg senki, és az is egy gondolat, ha csak egy fotonnyi is van ott, de nem jön ki erre a sötétségre; mert minek nevezzem ezt, amikor mindenkinek ugyanaz a véleménye arról, amiről nincs is véleménye (pénz ennek a neve), mert csak a „pillanat hálójában” élnek, mint Musilnál a Tulajdonságok nélküli ember-ben. A ma pillanatának hálójában és nem érdekli őket, hogy amit most élnek és felélnek, azt a gyermekeiktől és azok gyermekeitől lopják el!

De miért van az, hogy a magyar (ez a magyar, a mi magyarok) nem akar olyan lenni, mint a zsidók, hogy olyan szeretne lenni, mint a többi mellette vagy tőle távol élő – s akár halszagú–  európai nép? Miért(?)! Milyen belső vagy külső erők, sorsok, milyen egyszeri és megismételhetetlen tulajdonságok, sértettségek teszik a magyart mássá, másokká? (Okossá, azt azért nem!)
Dacossá!
De legyen így is sok és remélem sokk is e néhány kérdésem! Én nem fogok a magyarok –nemzeti – gyermekkorában kutakodni! S csak még egy kérdés: Volt régen az a történet  – persze, mint narratíva még jobban hangzik–, hogy azért ilyen szomorú ez a nemzet, mert nincsenek az apák, mert valakik – kik, hát az anyák!– elküldték őket a háborúkba meghalni. És nincs, aki felnevelje a gyermekeket. De ez már nincs. Most vannak apák, már több nemzedékük. De akkor mitől ilyen szomorú még mindig a magyar, miért kompenzál (közpénzel) még mindig? Miért?

Sok volt, sőt hosszú a bevezetés, lesz ígyen ilyen a befejezés is, bár ezt sajnos nem látom, hogy ilyen lesz, de ez sem nem a zsidók kérdése, és sem nem a határon túliak ügye, csakis a (z adófizető) magyarok problémája. Röviden. A magyar állam, a magyar nép és nemzet bukott meg, okosok, nem az ellenzék. És ez alapjában már nem is gazdasági kérdés.

Nem.
És ez is az én nyelvem, ez is az én kultúrám, az én szégyenem.

És lesz ennek egy vége - így is, úgy is -, meg ennek az én írásomnak is, hadd álljak elő itt utoljára a kedvenceimmel, az értelmiséggel (de helyesebb így: -giekkel!), akikhez, de ne gondoljátok, tartozónak nem tartom magam! Ennek igényére soha nem volt jele egyikünk részéről sem. Nem. De. A mezők kölcsönhatása nagyon fontos lesz; (...) két tükör között ide-oda verődve a fény folyton találkozik az atomokkal, és újra és újra az atomok ilyenkor hajlamosak abba az irányba és olyan fajta fényt kibocsátani, amilyennel már éppen találkoznak; és ez egy ilyen önerősítő folyamat; (...) és ez elég pontosan egy színű, elég pontosan egy irányba mehet és emiatt erős; hiába összességében nem erős, de egy kicsi térszög irányába megy az energia, ezért abban a térszögben jelentős lehet a fényerő. (Kiss Tamás, ELTE Atomcsill, 2015)

És az lett. Az értelmiség nem a sötétség felszámolása irányába ment el, hanem a fény felé!

(Ne sajnáljatok, aggódjatok, nem lesz kevesebb értelmiségi barátom!)

 Most kimegyek az országból. Hiányozni fog a növényeknek - mondja egy nő -, mondom, köszönöm,  ezzel számolnom kell.

Pest-Buda 2022. április 15.

No comments:

Post a Comment