sall láslzò

    a vers nem kész avagy a participációs poétika

az elhallgatott szó

minimál liberalisztikus kirohanásában 

a vers leveti hangszálait

már nincs kit nézzen

kihajolok önmagam halmozódásából

hallgatnálak még

ó, baby!

a vers szótalanítása

fényre fényt

növényre növényt

állatra állatot

emberre embert

szóra szót    

ó, baby!

a hang helyén

a süllyedő megkönnyebbülés repedéseit horzsolom

ó, baby! 

érintésbiztos

szóvá teszem magamon

a megroppant világ rendjét

betűkből ruhát fonok

fonákján sóhajozó

súlyommal

mondandóst

(más olvasatban kiszínezhető illusztrációt)  

lennék én egy lepke is akár

és ilyenkor hág más olvasatban csak ág

minden valamit magára adó szerkesztőség is

amint én is amúgy 

kezelem a helyzetem

sőt ha már szóba hoztam

helyzetbe hozom magam 

essek kezemre magamnak

hogy amikor eljön a refrén

azaz az én

hangozhassék el    

lennék én egy lepke is akár

de ilyenkorra a helyi szerkesztők már kivonultanak vala maguk 

(gondolom szimilárisan helyzetbe hozandó maguk magját)

mert ha jól meggondolom (és ha nem is  lepke akár, de) egy trauma márka kereskedő vagy 

félelem simogató is lehetnék

ha éket ütnék

a lehetbe

hogy ne csak a lehet lehessen

vagy mint más olvasatban egy lepke is lehessen 

ahogy itt előttem elhessen

az életem

porzója és bibéje

a print gombot itt nyomd meg, ó, baby!

    

nagy2026.06.06.várad