Az álarcos bújócska végre

Susan Faludival Budapesten 2018. október

„(…) amikor apám – nyilas egyenruhában, karszalaggal – bejött, és elvitte a nagyszüleimet ” (410.o.)

Anyja neve: Faludi István.

Igaz. De ez talán nincs így benne a könyvben. Nincs így leírva talán. Nem is tudom.

De erről szól a könyv. Hogy regény-e erről cikkezzenek majd mások. Szól nagyon sok mindenről és forog a minden körül. Az én olvasatomban azonban a lélekről. Faludi István is arra esküszik hogy jól döntött! És ez így is van rendjén illetve igy van jól különben saját terrorunk alatt élnénk le az életünk. De egy idő után be kell látni, nem volt jó döntés és akkor újabb döntést kell hozni. Ám az emlék és a lélek két teljesen különböző dolog: a lélek a mában és ha biztatást is kap a jövőben él, az emlékeket pedig lehet és kell is változtatni, felülírni.
A lélek megértéséért tett bátor és végig élvezetes és izgalmas írás az Előhívás!

Anyja neve, teszek egy kísérletet. Milyen kérdés ez? Anyja neve? Szerettem volna ha lett volna nekem is anyám, mondja a másik. Egy tenger választja el őket. Itt ülnek a konyhámban, nem szükséglakás egyiküknek sem, szeretnek itt lenni, szeretem őket. Két fiatalember. Nagyjából és az egyszerűség kedvéért transzneműek. Ami nem ugyanaz mint a transzvesztita. Meg ami semmivel nem ugyanaz.

Ezzel az ember nemével és szexualitásával oly sokat foglalkozó könyvben rengeteg fontos és hasznos adat található. Ezekkel megpróbálok csínján bánni, azaz nem foglalkozni, mert ez egy (de inkább önmagában is több önálló) tudományág ismeretét kívánná meg tőlem, aminek azonban nem vagyok birtokában! Az interneten ha máshol nem rengeteg hasznos és különböző nehézségi szintű tudományos anyagot lehet találni, megéri!
Egy idézetet azonban indítónak fel kell használjak Susan Faludi Előhívás - Mindent apámról (Libri Könyvkiadó Kft. 2018. Fordító Merényi Ágnes). „A szexualitással kapcsolatos emberi jogok annak elismerésével kezdődnek, hogy a szexualitás – annak átmeneteivel együtt – olyan sokrétű és összetett, mint maga a szexussal rendelkező egyének.” (182.oldal). A mondat Magnus Hirschfeldtől (1868-1935) származik. A keletkezésének dátumát nem találom, de körülbelül szász éves lehet a megfogalmazás. A gondolat nyilván ennél is sokkal de sokkal régebbi talán erre jogosan mondhatjuk egyidős és mindig kortárs az emberiséggel.

Hirschfeldet nem hiába nevezték „a szex einsteinjének”. Ahogy Einstein (1879-1955) sok (zseniális és korokat, rendszereket megváltoztató) állítása igazolást nyert saját életében, ugyanúgy Hirschfeld gondolatai, állításai is beépültek a közgondolkodásba, megértést és megnyugvást ajánlva a társadalomban. De akárcsak az Einstein általl megjósolt gravitációs hullámok létezésének bizonyitására is egy évszázadot kellett várni ugyanígy a test és lélek és szexualitás hirschfeldi gondolatainak esetében is úgy látszik még nem jött el az idő, hogy azokkal szembesülni tudjunk. És akkor most arról nem is beszélve, illetve, de igen, pont fordítva: attól hogy valaki gyerekkorában másneműek ruhadarabjait próbálja magára, nem predesztinálja arra, hogy majd bizonyos korban egy másik nemet válasszon (az őssejtekről is alig nemrég kezdtünk el egyre többet megtudni). Az elmúlt évtizedekben, századokban, évezredekben alig változott valamit az ember, mindössze csak több szavunk és jobb (meg)értésünk van felfogni mi történik bennünk. Ami mégis változott s szerintem rossz irányba, hogy a szexualitásunk bekényszerült a négy fal köze!
Ehhez – egyfajta s onnan való kiszabadításra – is jó eszköz ez a könyv!

Ebben a könyvben már nem a történet az érdekes mint például A Moszkát család-ban (Isaac Bashevis Singer, Novella, Budapest, 1995, 606 oldal ISBN: 9637953787 Fordította: Turczi István) hanem a történet leirása. Annak igazságalapjai. És illetve ennek a megírásnak a viszonya a valóságban megtörténtekhez. Azt sem tudom Susan a saját avagy egykori apja életét írja-e. Az azonban bizonyos a modern szövegvezetés és történet-felfogás (lásd gravitációs hullámok!) az alázattal vegyítve anti-cliffhangerek precíz beiktatásával fergeteges ébren és éberen tartó hatást ér el: „A haldokló király jobbjával fölemelte a Szent Koronát 1038-ban, és trónját a Szűzanya oltalmába ajánlotta. Egy perc után a fény kialudt.” 272.o.

Susan az apja lánya eddig minden biztos. És szinte említésre sem lett volna érdemes hacsak István aki Amerikában Steve Faludi lett Budapesten született Friedman később Stephanie, Stefi lesz oly kedves és ír a lányának hogy ő mostantól nő.

A zsidó férfiak évezredek óta hordozzák <<”körülmetélésük sebeit”>> (282.o.). Erről is pontos adatokat és forrásokat ad Faludi. Konkrétan is meg átvitt értelemben is hordozzák. Példának a náci megszállás majd a nyilas hatalomátvétel után ez a zsidó hovatartozás jele megfellebezhetetlenül ott lebeg felettük, mely jel bármely percben életveszélyes fenyegetéssé változhat.
Ez is meg az ehhez hasonló művelődés és eszmeelméleti részlet, történet, történelmi tény, aminek utánamegy csak azért hogy megértse apját aki most Stefánia, jelenné válnak. Remekek (és persze mind forrásmegjelöléssel)! Így kerül bele az az elmélet is hogy a magyarok azért hogy megőrizzék, megőrizhessék többségüket a nemzetiségekkel szemben magyarosítják a zsidókat, de aztán a történelem nem az ő (a magyarok) tollvonása serint alakul s akkor már inkább visszacsinálnák az egészet és Faludi István éppen akkor már kamasz és részt is vesz a világtörténelem budapesti jeleneteiben rendesen. El kell olvasni, ennél többet nem mondhatok, mert nem erről szól a könyv ugyanis, szerintem. A könyv (ugyanis, szerintem) arról szól hogy Susan a lány meg akarja érteni és ha lehet megszeretni Stefit a volt apját. Ehhez próbál meg lebontani minden falat, amelyekkel István majd Steve oly ügyesen körbebástyázta magát és történetét, hogy végül megtalálja a számára legmegfelelőbb, legotthonosabb (a könyvben „otthonosságérzet” a 70. oldalon idézi ezt Freudtól aki valahol mindegy is hol és mivel kapcsolatban mondja ezt az identitásról) állapotot!
És innen már valóban csak egy ugrás hogy megértsük az akkori magyar társadalom önképvesztését: "A totalizmus ideje akkor jön el, figyelmeztetett Erik Erikson, amikor az identitáskeresés mindenek fölötti, abszolút kategóriává válik, és felváltja a pszichológiai komplexitást és öntudatot. (...) A totalizmus politikai megfelelője a totalitarizmus." (366.o.)
És igen s ha nem is a sorok között, de egy fejezet végén csak úgy véletlenül persze hogy kiderül hogy Susan szereti Stefit (egy transzszexuális discóban vannak valahol Pesten) „Fölemeltem a karom, ő pedig átpördült alatta, mint egy táncosnő.” (399.o.) Mert végül is ez a könyv is a szeretetről szól. A szeretetért vagy annak nevében vagy ahelyett vagy a látszatáért vagy a belőle eredő bűntudat törlesztéséért vagy a „szeretlek” kimondása helyett tett mindenféle pótcselekményről.

Susan Faludi több helyen is említi magyar és zsidó származását. Ehhez képest alig ismert a magyar kultúrában, közéletben. Cikkei itt-ott megjelentek már magyarul azt is érdemes olvasni, sőt úgy is mondhatnám. Az amerikai feminista irodalomban fontos név. Jelentős meghatározó művek szerzője. Munkásságáért 1991-ben Pulitzer-díjat kapott (két magyar zsidó amerikában egymásra talál!).

Most is jegyzeteltem, tele a szürke-padlásom az idézetekkel, bölcsebb lettem. Mindent és mindenről nem lehet egy rövid recenzióban elmondani.
Legyen meg nektek is az olvasás öröme!

Üres már a konyha, de képzeletben nekifutok még egyszer. Már nem is ülnek itt. Két fiatalember. Egy tenger választja el őket. Az egyik amerikai, a másik svéd. Nagyjából és az egyszerűség kedvéért transzneműek. Mindegyik megoldja valahogy, pótol valamit abból az otthonosságérzetből, amit az identitás biztosít. Ki ezzel ki azzal bővíti önelfogadási arzenálját. Hozzájuk képest én maga vagyok a család.
Anyja nevet.